2013. február 18., hétfő

Szélgörcsök újszülött és csecsemőkorban.

Egy 10 hónapos leányzó anyukájaként mára csak halvány emléke él annak a nehéz időszaknak, mikor a hasfájással küzdöttünk. Ez volt a legelső komolyabb probléma, amely megnehezítette napjainkat. Mind a kicsit, mind minket megviselt. Mikor benne voltunk, egy kedves barátom azt mondta (tapasztalatból), hogy higgyem el, ha vége lesz (mert vége lesz!) ennek az időszaknak, nem is fogok emlékezni, milyen nehéz volt. És tényleg! Már nem is tűnik olyan vészesnek. Pedig az volt!


Így a mai bejegyzésben azt fogjuk megnézni, hogy mitől is lehet a babáknak hasfájása és mivel lehet rajtuk segíteni, mivel lehet enyhíteni a panaszokat.

(A fenti kis történet pedig remélem reményt ad azoknak, akik ezzel a problémával küzdenek!)


A pici babáknak több okból lehet hasfájása:

1. Az egyik ezek közül, hogy a baba az evés (akár anyamellből, akár cumisüvegből történik) közben túl sok levegőt nyel és ez a gyomrából lejut a bélszakaszba, ahol problémát okoz

2. Okozhat problémát – anyatejes babáknál – az édesanya táplálkozása, ha olyan élelmiszert fogyaszt, amely az anyatejben kiválasztódva szélképződést, görcsöket vált ki a babánál

3. Tápszeres babáknál, magára a tápszerre lehet érzékeny a kicsi

4. Születésük után az újszülöttek szervezete nincs még felkészülve az anyatejes táplálásra, olyan értelemben, hogy hiányzik a megfelelő bélflóra illetve nincsenek meg a megfelelő enzimek, amelyek segítik a tej, a tejcukor (és egyéb szénhidrátok) lebomlását, így a laktóz egy része, az elégtelen emésztés következtében, a vastagbélbe kerül, ott bomlik le és az ezáltal keletkezett gáz okoz problémát

5. Helytelen szoptatási gyakorlat. Abban az esetben, ha az anya egy alkalommal mind a két melléből szoptat, előfordulhat, hogy a baba nem jut el a táplálóbb, sűrűbb hátsó tejig, csak az első, vizesebb, könnyebben ürülő (ún.szomjoltó) tejhez jut hozzá, amely lebomlása, magasabb cukortartalma miatt, megterhelheti a baba bélrendszerét, több bélgáz képződik




Attól függően, hogy mi okozza a problémát más és más lehet a megoldás:


1. A túl mohó, sok levegő nyelésével járó etetés után segítség lehet, ha alaposan megbüfiztetjük a babát (tartson legalább 10 percig). Ki kell tapasztalni, mert vannak babák, akiknek azonnal megy és van, akik csak hosszas fenékrázás, hátveregetés után hajlandóak megszabadulni a felgyűlt levegőtől.

Kivételt képezhetnek az éjszakai etetések, mikor a pici szinte félálomban eszik. Nyugodtabban, lassabban, mint a nappali etetéseknél, így kevesebb levegőt nyel és nem is feltétlenül válik szükségessé a büfiztetés, amivel csak felébresztenénk a babát. De ezt is mindenki maga tapasztalja ki. Nagyon hasfájós babáknál, és ha a tapasztalat is azt mutatja, hogy tud büfizni éjszaka is, lehet megéri megkockáztatni a felébredést, ahelyett, hogy a lenyelt levegő tovább juthasson a bélszakaszba.


2. Szintén ki kell tapasztalni, melyek azok az élelmiszerek, amelyek fogyasztása után a baba nyűgösebbé, hasfájóssá válik. Vannak olyanok, amelyek eleve nem ajánlottak (pl.:K-betűsek: káposzta, karfiol, karalábé; bab, borsó…), vagy csak nagyobb mennyiségben kerülendők (pl.: tej, hagyma…). Bár a legújabb ajánlások szerint az anyuka egyen ugyanúgy mindent, mint előtte, csak figyelje gyermekét, mi az, ami problémát okoz, és azokat kerülje.


3. Rengeteg féle tápszer van forgalomban. Meg kell találni, ami nem bántja a kicsit. (bár sajnos nem olcsóak, még a támogatással együtt sem!)


4. Ebben a pontban két, aránylag új, dologra hívnám fel a figyelmüket.

Az egyik csepp laktáz enzimet tartalmaz, amely elbontja a laktózt, így nem jut a vastagbélbe, ahol a laktobacillusok és a bifidokaktériumok lebontanák (többek között tejsavvá és hidrogén gázzá), így megelőzi a bajt: Colief csepp
Adagolása: „Colief biztonságosan alkalmazható születéstől kezdve. A Colief cseppeket a panaszok fennállása esetén minden etetésnél alkalmazhatja, anyatejes és tápszeres táplálás esetén is.

Akár anyatejbe akár tápszerbe adagolja a Colief cseppeket, mindig hagyja 20 percet állni a Coliefes tápszert/ anyatejet az etetés megkezdése előtt, hogy az megfelelően ki tudja fejteni a hatását! Anyatejes táplálás esetén az enzimes anyatej adását követően rögtön tegye mellre a csecsemőt.

A cseppek közvetlenül a csecsemő szájába nem adagolhatók, mert hatásukat úgy nem tudják kifejteni!”

Bővebb információk: http://colief.hu/a-colief-csepp


A másik csepp probiotikumot tartalmaz, amelynek a bélflóra kialakításában van szerepe: BioGaia csepp:
Lactobacillus reuteri Protectist tartalmaz, amely akár születéstől kezdve biztonságosan adható.

„A Lactobacillus reuteri az emberi szervezetben már születésünktől fogva természetesen kolonizálódó törzs, mely a szoptató anyák tejéből is izolálható. Egyike azon kevés Lactobacillus törzseknek, mely kifejezetten az emberi bélrendszerben történő életre adaptálódott, és tökéletes szimbiózisban él velünk. A legtöbb baktérium természetes élettere ezzel szemben az emberi szervezeten kívül található, és csupán táplálékaink fogyasztásával jut bélrendszerünkbe, majd rövid időn belül távozik is onnan.

A Lactobacillus reuteri további megkülönböztető jellegzetessége, hogy egy természetes antimikrobiális anyag, a Reuterin termelésére képes.”

Bővebb információk: http://www.biogaia.hu/

5. A szoptatás, bár kívülállóként, igen egyszerűnek tűnhet, de aki szoptatott már, tudja, hogy nem így van. Nem egyszerű elsajátítani a megfelelő technikát és megtanulni kiismerni a babát, mikor eszik, és mikor csak úgy tesz.

Ebben segítséget nyújthatnak a védőnők, szoptatási tanácsadók és a megfelelő információk összegyűjtése.

Ajánlom figyelmükbe a http://www.lll.hu/
és a http://www.szoptatasert.hu/index.php?inf=nyito oldalakat.



Ezen felül léteznek még egyéb gyógyszerek és gyógyhatású készítmények, amelyekkel enyhíthetünk a tüneteken.

- Ilyen hatóanyag a szimetikon, amely több készítményben is megtalálható: Espumisan emulzió, Infacol szuszpenzió, Sab Simplex emulzió.

Újszülötteknek is adható!

A bélgörcsöket az okozza, hogy a baba beleiben a gázok habszerűen, sok kicsi buborék formájában vannak jelen, melyek eltávozása nehézségbe ütközik. A szimetikon ezeket a kis buborékokat nagyokká alakítja megkönnyítve, ezáltal a szelekkel és levegővel való mielőbbi távozásukat.

Tehát fizikai úton szünteti meg az emésztési zavarok, levegőnyelés vagy egyes ételek okozta gázfelhalmozódást a gyomor-bélrendszerben.

A hatóanyag a csecsemő gyomrából, beleiből nem szívódik fel, így általános hatást, így mellékhatást sem tud kifejteni!


- Gripe Water hascsikarás elleni víz-angolvíz:

1 hónapos kor alatt nem adható!

Hatóanyaga: kapormagolaj és szódabikarbóna

A szérum lágyan feloldja a megrekedt légbuborékokat, megnyugtatja a görcsös hasizmokat és gyors, kellemes enyhülést hoz.


Remélem ez a kis összefoglaló a segítségükre lesz!


Kapcsolódó írásaim:

- Kezdő gyógyszercsomag újszülötteknek.
- Szájpenész csecsemőkorban.

- Gyógyszerek felfúvódás, puffadás kezelésére.




24 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a cikk, szerintem minden kezdő anyukának érdemes lenne elolvasni. Tetszik, hogy lassan megjelennek olyan termékek a piacon, amik nem csak a tünetet kezelik, hanem a problémát is megoldják, mint itt például a laktáz enzim. Azt lehet tudni hogy a termékeket együtt is lehet-e alkalmazni, vagy ki kell kisérlezetni, hogy mi válik be?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a cikk!
      Szerintem is nagyon jó, hogy a kiváltó ok kezelésére is van lehetőség, nem csak a tünetek kezelésére.
      A különböző készítményeket lehet kombinálni. Aztán kiderül, hogy az adott csöppségnél, mi az ami beválik.

      Jó egészséget kívánok!

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  2. Kedves Júlia!
    Ezeket a szereket lehet kombinálni? Én Colief - et használok espumisan - nal, de hallottam, hogy az angol víz is nagyon jó (Gripe water) ezeket használatom együtt? Előre is köszönöm válaszát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ágnes!

      Lehet őket kombinálni! Azonos hatóanyagút (Infacol+Espumisan) felesleges, de a többinél nyugodtan lehet kísérletezni.
      Kitartást!

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  3. Kedves Olvasók!
    Nagyon jó a cikk, találtam benne újdonságot én is, pedig sajnos már eléggé körbe kellett járnom a témát, mert a kisfiam igen csak mohón falatozik...
    Nekem egy tapasztalatom van, amit gondoltam érdemes megosztani: a BioGaia ProTectis-t használtam együtt az Infacollal és ettől nagyon kiütéses lett a gyermek bőre...amint a ProTectis-t abbahagytuk, elmúltak a pöttyök is...külön-külön jó volt mindkettő, nem tapasztaltam ilyen tüneteket...
    Persze biztosan minden gyermek más, de gondoltam esetleg hasznos infó lehet!
    Üdvözlettel: Éva

    VálaszTörlés
  4. Én csak anyit fűznék hozzá, hogy nekünk a bio Gaia az ami bevalt!! Csak ajánlani tudom! Mi nehezen kakiltunk és borzasztóan fel tudtunk fuvodni mindentől! De a bio Gaia használatatol szépen el rendezodtek a dolgok.

    VálaszTörlés
  5. Bio gaia nekünk is sokat segített,laktáz enzimmel(lactase comfort,vényre is) kombinálva.

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Az én kisfiam Anyatejes, 10 hetes és rögtön szoptatás után görcsöl a a hasa,hùzogatja a lábát és sír. Eddig mindíg etetés után 5-10 percig büfiztettem utána a térdemre fektettem és maszíroztam, tornáztattam. Ez eddig segíteni, két etetés között sosem volt probléma a hasán al. Most úgy tűnik,hogy nem használ semmi.
    Tanácsodat szeretném kérni,hogy mit tegyek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Minden tudásomat összeszedve írtam meg a cikket. Azon felül nem tudok sajnos új tanácsot adni.

      Remélem találtok benne olyat, ami segít!
      Kitartást!!!

      Üdvözlettel,
      Szabó Júlia

      Törlés
  7. Kedves Jùlia!

    A gripe water tartalmaz borsmenta olajat.Az nem valthat ki allergias reakciot a babanal?
    Elore is koszonom a valaszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Kedves Eszter!

      A Babuline Gripe Water étrend-kiegészítő szirupban van kapormagolaj, köménymagolaj, ánizs és vadmenta.
      3 éves kortól adható.
      http://www.volmix.hu/hu/webaruhaz?page=shop.product_details&flypage=flypage-ask.tpl&product_id=96&category_id=2&vmcchk=1



      A Gripe Water Baby 1 hónapos kortól adható. 5 ml készítményben 2,3 mg terpénmentes kapormag olajat tartalmaz.
      Segédanyagai: nátrium-bikarbonát (szódabikarbóna), glicerin, szacharóz (répacukor), borsmentaolaj, ánizsolaj, tween 80, tisztított víz.
      http://gripewaterbaby.hu/

      Allergiás reakciót bármi kiválthat, de nagyon ritkán fordul elő.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  8. Kedves Júlia,
    A kislányom 7 hónapos és még mindig nem múlt el a hasfájása. Mindent kipróbáltunk, de semmi nem segített.
    Espisan: 1 hétig működött, már megemeltem az adagot 25 cseppre és semmi
    Infacol: egyáltalán nem használt
    BioGaia: adom folyamatosan, de nem látok változást, se nem segít, se nem ront a helyzeten
    Gripe Water: talán egy picit hajtja a szelet, de nem javul
    Colief: sajnos nem tudok lepumpálni tejet, és ha magában adom visszajön, de sztem nem tej érzékeny mert több hónapig tartottam tej mentes diétát és nem valtozott semmi.
    Édes kömény tea: ez is talán kicsit hajtja a szelet, de ha túl sokat adok sztem ez is görcsöket okoz
    Szélcső: ez az egyetlen ami pillanatnyi megkönnyebbülést okoz, de nem akarom egyfolytában használni és újra termelődik a gáz fél óra után...
    Voltunk gasztroenterologian a Heim Pálban, de mindenhol csak azt mondják, hogy kinövi. Normális, hogy 7 hónaposan még ennyire görcsöl? Éjszaka 1/2 óránként felsír, húzza a lábat, tekereg, próbál nyomni. Annyira sajnálom, nem tud egy jót pihenni.
    Tudna esetleg valamilyen tanácsot adni?
    Előre is köszönöm a válaszát!
    Marica

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marica!

      Sajnos előfordulhat, hogy sokáig tart, azután egyik napról a másikra eltűnik.
      Ha 1 hónapon belül is fennáll ez a probléma, menjen vissza az orvoshoz.
      Biztos vagyok benne, hogy az étkezésére figyel, Ön sem eszik puffasztó dolgot. Sajnos tanácsot nem tudok adni, mert úgy olvasom, amit lehetett kipróbáltak.

      Kitartást kívánok és nagyon bízom benne, hogy minél hamarabb elmúlik a baj!

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  9. Kedves Julia!

    Koszonom valaszat.
    Vegul az espumisan ami eddig a legjobb bio gaia es colief komboval.Termeszetesen varjuk,hogy kinövi.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Júlia.
    Èrdeklődnèk hogy bio gaiat infacollal lehet e hasznàlni.az infacol picit segit de nehezen kakil külön kipróbàltuk a bio gaiat de csak meghajtja ès 24ben sir.
    A vèdőnő azt mondta 2töt egyszerre nem szabad.mindent próbàltunk màr de nem hasznàl.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Nem tudom, mi az oka, hogy a védőnő nem ajánlotta a kettő együtt szedését.

      A BioGaia hatóanyaga a Lactobacillus reuteri az emberi szervezetben már születésünktől fogva természetesen jelenlévő baktérium törzs, míg az Infacol hatóanyaga a szimetikon, segít a bélben felgyűlt gázbuborékok "feloldásában".
      A kettő nem üti egymást, egymás mellett adható.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  11. Kedves julia a biogail es az esspumisan egyutt adhato?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Igen.
      Az Infacolnak és az Espumisannak ugyanaz a hatóanyaga, így a válasz ugyanaz, mint a legutóbbi kérdésnél.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  12. Üdv! Az èn kisfiam 5hetes hasfàjós ès elèg nehezen van szèklete, van h mèg mikor alszik is erőlködik, màr probàltuk az espumissant, infàcolt, colifànt, (talàn ez picit enyhitette a hasfàjàt), biogaia napi szinten kapja tegnap valaki ajànlott egy masik csepet a colidep-et. Azt szeretnèm kèrdezni h ez utobit adhatom eggyütt a bigaia-val?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Colidep cseppel Magyarországon még nem találkoztam. Összetételét tekintve Lactobacillus reuterit tartalmaz - ugyanúgy, mint a BioGaia, így a kettőt felesleges kombinálni, mert gyakorlatilag ugyanaz.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  13. Kedves Dr. Szabó Júlia! A Bio Gaia használható együtt a Gripe Water-ral? Köszönöm szépen a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kérdező!

      Igen, nyugodtan.

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés
  14. Kedves Júlia! Több mint egy hetes a kislányunk. Kapja az Espumisant és masszírozzuk a pociját. Sajnos így is nagyon keservesen sír a bélgázok miatt. Esetleg tudna javasolni valamit, ami könnyebbé teszi a bélgázok tavozását és nyugodt alvást biztosít neki? Köszönöm! Roland

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Roland!

      Bár ugyanaz a hatóanyag, a visszajelzések alapján az Infacol sok gyermeknél hatékonyabb. Érdemes kipróbálniuk.
      Minden esetben alaposan rázzák fel az flakont!
      Ha nem segít, 1 hónapos koráig várni kell ugyan, de a Gripe Water van még, ami segíthet.
      Nem tudom a cikkben ajánlott, okot megszüntető cseppeket (Colief, BioGaia) próbálták-e.

      Remélem, hamar túljutnak ezen a babának és a szülőknek is nehéz időszakon!

      Jó egészséget kívánok!

      Üdvözlettel,
      Dr.Szabó Júlia

      Törlés