2012. július 25., szerda

Segítség a dohányzásról való leszokáshoz.



Egy történettel szeretném kezdeni, amit mindig elmesélek, ha valakivel a dohányzásról és a leszokásról beszélgetek.

Még az első munkahelyemen dolgoztam, mikor egy hölgy nikotinos rágót vásárolt segítségül a leszokáshoz, és beszélgetésbe elegyedtünk annak nehézségeiről. A hölgy mögött álló úr is bekapcsolódott az eszmecserébe. Ő mondta, hogy a leszokás csak az akaraterőn múlik. Nem kell hozzá se rágó, se tapasz, csak az, hogy eldöntsük, nem szívjuk tovább. Neki az volt az utolsó lökés, ami végleg helyre tette a fejében a dolgokat, hogy édesapja és a testvére egypetéjű ikrek voltak. Hasonló életvitellel, családi háttérrel, egyetlen jelentős különbség volt közöttük, hogy az édesapja dohányzott, a nagybátyja viszont nem. Az édesapja a beszélgetéskor 4 éve halott volt, míg a testvére jó egészségnek örvend.





Tudom, hogy szomorú történet, de szerintem nagy hatással lehet az emberekre, támaszt adhat és nem utolsó sorban ki tudom védeni vele az olyan megjegyzéseket, hogy XY is világ életében dohányzott és mégis 80 évig élt… Lehet, ha nem dohányzik, 100 év lenne az a 80 és az sem mindegy, milyen körülmények között. Gondolok itt a lerakódott váladékra, az irritáló köhögésre, a székelési nehézségre, ha nem tud rágyújtani, nem beszélve a pszichés függőségről, és még sorolhatnám!

Ami nagyon fontos, hogy ne éljük meg kudarcnak, ha egyszer (kétszer, háromszor…) nem sikerül a leszokás! Értékeljük, hogy addig is sikerült, majd legközelebb tovább tart, mert leszokni a dohányzásról nagyon nehéz!

Ha egy baráti összejövetelen megkívánjuk, ne legyen másnap bennünk, hogy megbuktunk, már úgyis mindegy és meg is vesszük az újabb dobozzal. Fogjuk fel úgy, hogy akkor jól esett, kellett, de ennyi! Egyre kevesebb ilyen alkalom lesz, míg az utolsó 1-2-nél már kimondottan rosszul fog esni és –remélhetőleg- többé eszünkbe sem jut!

Ezek azok a kis tanácsok, amiket mindig megosztok a vásárlóinkkal, igyekezve támogatni őket elhatározásukban.

Nem kezdem el részletesen levezetni, hogy hosszú távon, milyen káros hatásai vannak a dohányzásnak, hisz aki dohányzik, rendszerint tisztában van vele, csak nem érdekli, mert nem érzi aktuálisnak a problémát. Hol van az még? Lehet nem is alakul ki… El kell, hogy keserítsem őket! Ki fog. Nem ők lesznek a kivételek, akik megússzák a krónikus légcsőhurutot, a tüdőtágulást, az érelmeszesedést, a gyomorfekélyt, az impotenciát…

Mindenki döntse el maga, mennyire fontos számára a dohányzás!


És most nézzük, melyek azok a nikotin tartalmú gyógyszerek, amelyek segítségünkre lehetnek a leszokáshoz!
(Mert bár egyet értek a fentebb említett úrral abban, hogy az akaraterőn múlik az egész, de nagy segítség lehet, ha csillapítani tudjuk a nikotin utáni vágyunkat és cigaretta nélkül is pótolni tudjuk, ha arra tényleg szükség van.)


1.Nikotinos rágógumi (Nicorette, Nicotinell): forgalomban van 2mg illetve 4mg-os erősségben, mentolos vagy gyümölcsös ízben

Ha napi 20 szálnál többet szív, akkor a 4mg-os, ha kevesebbet, akkor a 2mg-os erősség ajánlott.

Ami nagyon fontos, az a helyes rágástechnika! Nem szabad –különösen az első alkalmakkor- úgy rágni, mint egy egyszerű rágót, mert a hirtelen nagy mennyiségben felszabaduló nikotin hányingert, túlzott savtermelődést, rosszullétet, csuklást… okozhat.

A szájba vett rágógumit lassan, 1-1 rágás között néhány másodperc szünetet tartva kell a rágást elkezdeni. 8-10 rágás után 1-2 percre a rágógumit a nyelv alatt, vagy a szájban kell tartani (ilyenkor szívódik fel a legjobban a nikotin a nyálkahártyáról). 8-10 ismételt rágás után újabb 1-2 perc szünetet kell tartani. A rágást 30 percig kell folytatni.



2. Nikotinos szopogatós tabletta (NiQuitin Minitab 1,5mg ill. 4mg, Nicotinell 1mg):

Javallata és alkalmazása megegyezik a rágóéval. (persze nem rágni, hanem lassan el kell szopogatni a tablettákat)

Tilos egészben lenyelni!


3. Nikotinos tapasz (NiQuitin CQ Clear: 7mg, 14mg, 21mg, Nicorette patch: 10 mg / 16 óra, 15 mg/ 16 óra és 25 mg/ 16óra):


Adagolás:

NICORETTE®patch áttetsző transzdermális tapasz:

„Ha Ön erős dohányos, azaz napi 15 szál vagy annál több cigarettát szív el, akkor a NICORETTE® patch áttetsző transzdermális tapaszt a következőképpen kell alkalmaznia :

1. Alkalmazza a legerősebb 25 mg / 16 óra nikotint tartalmazó tapaszt 8 hétig
2. Váltson ezután a 15 mg / 16 órás tapaszra, használja 2 hétig.
3. Végül használja az 10 mg / 16 óra nikotint tartalmazó tapaszt 2 hétig, utána pedig hagyja abba a terápiát

Ha Ön kevésbé erős dohányos azaz, napi 15 szálnál kevesebb cigarettát szív el, akkor a NICORETTE® patch áttetsző transzdermális tapaszt a következőképpen kell alkalmaznia:


1. Kezdje a kezelést a 15 mg / 16 óra nikotint tartalmazó tapasszal 8 hétig.
2. A második hónap végén szervezetének jóval kevesebb nikotinra lesz szüksége, mint korábban tehát az adag csökkenthető, ezért térjen át a 10 mg / 16 óra tapaszra, és alkalmazza azt kb. 4 hétig. Ezután Ön képes lesz életvitelét a tapasz nélkül folytatni”



NiQuitin CQ Clear transzdermális tapasz:


„Ha naponta több mint 10 cigarettát szív, akkor a kezelést kezdje az alábbi módon:
1. fokozat NiQuitin CQ Clear 21 mg 6 héten át, majd folytassa:
2. fokozat NiQuitin CQ Clear 14 mg 2 héten át, majd folytassa:
3. fokozat NiQuitin CQ Clear 7 mg 2 héten át.


Ha naponta 10 vagy kevesebb cigarettát szív, akkor a kezelést kezdje az alábbi módon:
2. fokozat NiQuitin CQ Clear 14 mg 6 héten át, majd folytassa:
3. fokozat NiQuitin CQ Clear 7 mg 2 héten át.”

Fontos!

Ne helyezze ugyanarra a helyre a tapaszt két egymást követő nap! (A tapasszal borított bőrfelületre legalább hét napig nem helyezhető fel ismét a készítmény.)

Ne helyezze a tapaszt sérült vagy gyulladt bőrfelületre!

Egyéb nikotintartalmú készítmény (pl. nikotinos rágógumi) nem használható a tapasz alkalmazásával egyidőben.


Egyéb leszokást segítőkészítmények:

1.Nicobrevin kapszula 48x (nikotinmentes!)

„A kapszula a dohányzásról való leszokás elősegítésére szolgáló gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. Hatását klinikai adatok igazolják.

Mi a hatóanyaga?

1 kapszula tartalma: 100 mg mentol-valerianát (Mentholum valerianicum), 15 mg kinin (Chininum), 10 mg racém kámfor (Camphora racemica) és 10 mg eukaliptuszolaj (Eucalypti aetheroleum).

A kapszulákat szétrágás nélkül, kevés folyadékkal kell lenyelni reggel éhgyomorra és/vagy este lefekvés előtt.”


2.Kudzu tabletta

„A kudzu növény Ázsiából származó babfajta,melyet évszázadok óta fogyasztanak teaként. A kudzu segít a dohányzásról való leszokásban, ismert az alkoholról való leszokásban játszott szerepe is.

Magas koncentrációban tartalmazzák a kudzu hatóanyagot a dohányzást gátló tabletták.
Nagy sebességgel méregteleníti a szervezetet.

Amerikai és francia kutatási eredmények igazolják,hogy a kudzu növény babjában és gyökerében található anyagok gátolják a rosszullét, valamint a nyugtalanság és az ingerlékenység kialakulását.”



Megemlíteném, hogy van receptköteles leszokást segítőtabletta is, amely a nikotint képes leszorítani a receptoráról, ezáltal megszűnteti annak hatását. Hiába szívjuk el a cigarettát, akkor sem hozza meg a várt hatást. Erről a lehetőségről kérdezzék kezelőorvosukat!


Sok sikert és kitartást kívánok!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése